"Nincs "jutalom", nincs "büntetés" - csakis

következmény van."
/Fodor Ákos/

Ma beszélgettem Noaval és amire napok óta készülök, most megszületik. Újra felvetődött a veszteség és a hiány, mint téma. Írnom kell erről, mert itt az ideje. Bennem is megérett. Szenvedéseink szinte kivétel nélkül, mint veszteségből, hiányból és ezek vonzatos érzéseiből állnak, pedig nem kellene szenvednünk , ha egyszer rádöbbennénk arra, hogy nem csak az öröm , a boldogság az igazi áldás, hanem minden más is az, amiért kemény küzdelmeket vívunk.

Változni és fejlődni csak így lehet, a statikus öröm állapota erre alkalmatlan, az csak egy kis stég, egy kis homokzátony, ahol néha megpihenünk.

Noa azt kérdezte tőlem, hogy szerintem, mi a szenvedés úgy általában...

Azt feleltem, aminek az elvesztése fájdalmat okoz, tátongó űrt, elviselhetetlen hiányt hagy maga után. Veszteségnek éljük meg, ha valamiben kudarcot vallunk. Ha elvesztjük a hitünket, a bizalmunkat vagy bármi mást, ami addig erősített minket és többé kevésbé harmóniában tartott. Veszteségnek tekintjük, ha kapcsolataink zátonyra futnak, házasságunk tönkremegy, elárulnak vagy becsapnak minket. Veszteség minden, ami váratlanul karmol a szívünkbe és az is, amire már régen számítottunk de nem akartunk szembenézni a ténnyel, hogy bekövetkezik. Veszteségnek éljük meg mindazt, amit mások okoznak nekünk de amit közvetve vagy közvetlenül magunknak okozunk annak a felelősségét áthárítjuk másra, mert beindul az önigazolás remekbe szabott gépezete. Ez a masina igen zajos de csak látszólag bonyolult a működése. Elől bedobjuk az összes nyavalyánkat a végén meg kifolyik a tömény önsajnálat erjedő mustja. Megisszuk és azonnal elkábulunk tőle. Úgy képzeljük, hogy büntet minket az élet valamiért, pedig szó sincs semmi ilyesmiről. Nem büntetés ez, hanem tanítás és addig kapjuk ugyanazt a feladatsort, amíg nem oldottuk meg hibátlanul, mert az élet ebben kegyetlen, nem fogadja el a hibás megoldásokat, csak a tökéleteset. És még ez sem elég neki, mert tovább lépni is csak azután enged, ha a soron következő alkalommal is megoldjuk a személyes, több ismeretlenes egyenletünket, mégpedig úgy, hogy eldobjuk az összes ismert, jól bevált panelt, amivel addig dolgoztunk. Bármilyen meglepő de az élet mindig jutalmazza a kreatív és bátor megoldásokat.

- Tudod, mit gondolok, Noa? A veszteség csak illúzió, a változás az egyetlen valóság.

Ő elmosolyodott, mert már túl volt egy-pár őrült spirálon, amiből sikerült kiperdülnie, tehát értette, miről beszélek.

- Hol a szenvedés örvényének a középpontja?-kérdeztem

- A gondolataimban, az elmémben...- válaszolta Noa

- Igen, de pontosan hol?

Noa rám nézett és láttam, hogy cikáznak a fejében a lehetséges válaszok de nem felelt.

-Ahová teszi az elméd Noa, ott vannak. - mondtam- Ha szívedbe teszi, akkor az fog fájni, ha a gyomrodba teszi le, akkor oda sugárzik minden félelmed. Ne ragaszkodj hozzájuk! Tedd fel a szél hátára az aggodalmaidat, mert ha megtartod a szenvedést és elteszed magadban valahová, akkor ott elkezd erjedni, osztódni, büdösödni, végül megbetegíti a fizikai testedet. Felfalja az öröm sejtjeidet Noa, és elpusztítja az értékes magokat, amiből csodás virágokat növeszthetnél. És ezt mind Te teszed magaddal, nem más.

Noa döbbenten ült. Tudta ő ezt már de így kimondva hallani sokkoló volt, ettől függetlenül a dolgokat mindig ki kell mondani, aztán lehet elkezdeni cselekedni, mert kimondani, ráébredni nem elég, tenni is kell valamit ezután, mert a lelki lustaság a szenvedés táptalaja.

- Te hová tetted?-kérdezte váratlanul tőlem

-Most épp a gyomromban van de már csináltam egy kis huzatot-nevettem fel hangosan, aztán ittunk egy kávét és egymásra mosolyogtunk, azzal a gondolattal a fejünkben, hogy bár kissé skizofrén helyzet de látnunk kell egymást, azt akik voltunk és azt is akivé válhatunk. Mindkettő önmagunkat egyszerre, mert tudnod, érezned kell, hogy honnan jöttél és hová tartasz. Látnod kell korábbi önmagad, aki az árnyékban állt és látnod kell jelenlegi önmagadat, aki kilépett a fényre. Mert ha nem látod, és nem cselekszel, sosem fogsz kilépni az árnyékodból és újra belesüllyedsz saját mártír valódba.

- Gyere Noa, kimegyünk a piacra, mert a piac az egy jó hely és készítek neked egy remek, csomboros húsos káposztát cserépedényben. Szereted, ugye?

- Nagyon! - mondta derűsen

- Látod, az élet minden rezdülésére így kell tekintenünk, ilyen ragyogó arccal, mintha a szerelmünk szemébe néznénk, különben még egy húsos káposzta elkészítése is szenvedést fog okozni.

fShare

Tweet