Közeledett a Karácsony és egy meghatározó év utolsó hónapja. Éreztem és tudtam is, hogy az általam választott út, bármilyen nehéz is, az enyém. Hálás voltam Prométheusznak minden együtt töltött percért, hogy mellettem és velem volt, hogy soha nem hagyott cserben és soha nem gyalogolt át a lelkemen. Finom érzékenységgel, ösztönösen tudta, hogyan kell úgy hozzám férni, hogy magam fedezzem fel, azt, amit helytelenül mondtam vagy tettem. Olyan erős szeretet energiával vett körül, hogy ebben a sugárzásban nem tudott fájni, amikor bele kellett néznem a tükörbe, amit nekem tartott. Akkoriban sok kemény feladattal kellett megküzdenem és ő mindenben segítséget nyújtott. Néha elegendő volt egyetlen mosolya, kérdése, hogy visszataláljak ahhoz, aki vagyok. Mert az ember, amikor a változás útjára lép, sokat vívódik, küzd. Jönnek a mélyről a kárörvendően kacagó démonok de ugyanakkor jönnek az angyalok is. Mert az egyensúly mindig létrejön, csupán a választásainktól függ, hogy merre billentjük a mérleget. Prométheusz jött, átölelt, betakart, tanított és szeretett. Mellette megéltem mindazt, amit ebben a változással teli időszakban meg kellett élnem és elhagytam mindent és mindenkit, akik már nem képviselték a tiszta és új energiáimat. Hagytam, hogy útra váljon belőlem minden, ami már csak rombolt engem. Így váltam képessé az adásra. Így váltam képessé a megértésre, és így váltam képessé arra, hogy nemet tudjak mondani. Emberekre, munkára, egy régi életre és elengedjem azt az embert, akiről azt reméltem a lelkem iker fele. Prométheusz jóval korábban megérezte ezt de tudta azt is, hogy nem szólhat nekem erről, nem figyelmeztethet előre. Érett és bölcs férfi volt. Tudta, hogy a pillangóvá érésem folyamatába nem avatkozhat bele, mert ha így tenne elvenné tőlem azt az erőt, ami majd segít a végső elengedésben. Lépésről lépesre, tanítva szeretett és végtelen türelemmel tolerálta lendületes és szenvedélyes természetemet. Mindig hagyta, hogy az legyek, aki vagyok. Nem akart belőlem semmit lenyesni sem erővel sem éles kritikával és nem akarta a lelkemet sem kordába zárni. Reptetett. Olyan férfi volt, aki mellett királynő lehettem. Tudta, hogy a fejlődésemhez szükséges szenvedéseket és kételyeket át kell élnem, meg kell tapasztalnom, nem úszhatom meg a könnyeket és a magányt sem. De azt is tudta, hogy életigenlő és derűs természetemnél fogva képes leszek megoldani a feladataimat és végül szivárványt szövök minden csalódásból, bánatból és képes leszek helyesen átértékelni az életemet.

Most várok az Ünnepre és Prométheusz újra velem van. Ő az egyetlen, aki sohasem hagyott magamra. Ténylegesen és szimbolikusan is várakozom a saját, ragyogóan fényes, zengő ünnepemre. Elpusztíthatatlan az öröm, ami bennem mozdul nap, mint nap és mély hálával, megbocsájtással és megértéssel tekintek pokoljárásom napjaira. Benne mindenkire, akit megbántottam, aki megbántott, mert tudom, hogy a feloldozás, a béke is eljön. Ami velem együtt alakult, formálódott felszáll mind könnyedén. Felrepül szabadon, akár egy színes léghajó, amelyből már kidobtak minden nehezéket.

fShare

Tweet