Csigaház

A férfi dicsérete. Avagy levél a nőkhöz egy férfitól...

42 éves vagyok. Férfi és nagyon szerettem a nőket. A puha, párnás karjukat, az édes pillantásukat, a forró, nedvesen hívogató puncijuk cuppanását, amikor beléjük nyaltam vagy beléjük hatoltam. Szerettem a nőket. Volt, hogy egyszerre, egy időben többet is. Sose gondoltam volna, hogy ez bármilyen baj okozója lehet.

Mivel szerettem a nőket, azt hittem, hogy tisztelem is őket, mert nem bántam kegyetlenül egyikkel sem. Nem vertem meg soha nőt, csak simogattam a szédítően selymes bőrüket és ízlelgettem ajkaikat. A lélekről, ami bennük sikított minden orgazmus kitöréskor, fogalmam sem volt. Nem tudtam, hogy van lelkük az orgazmusra is, és azt bizony éppen úgy meg lehet sebezni, mint a testet. Nem tudtam, hogy a tisztelet nem azonos azzal, hogy sose bántam rosszul velük és mindegyiknek megadtam, amit szerettek. Nem tudtam, hogy rosszul is lehet szeretni, mint ahogy azt sem, ha egy időben több nőt szeretek, akkor szerelemmel nem leszek képes mindegyiket szeretni, csak vággyal és kéjjel és ezek együttesével. Megadtam nekik mindent, de ők fellázadtak és összefogtak ellenem, mert mind szerelmet akart tőlem. Nem tudtam, hogy egy időben 3 nőnek nem adhatok szerelmet, ők meg azt nem tudták, hogy a szerelmet nem lehet csak úgy adni és akarni. Mert a szerelem árad, zubog, akár a vággyal fűszerezett ondó, amely vízesésként mossa a megduzzadt hüvely falát.

A szerelem a nők sajátja. Ahogyan a szüntelen aggódás is, az élet kicsiny dolgainak a komplikálása, az összeesküvés elméletek gyártása, kém- és rémregények álmodása a valóságban, ahol minden szép és tökéletes, mert benne van Ő, a nő. A befogadás is a nők sajátja, ahogyan a férfi hibáinak tökéletes memorizálása és visszafröcsögése is a legszebb napokon, amikor semmi mást nem szeretnének, csak kapcsolódni a nővel, akire vágynak.

Nem vagyunk ezért se többek, se kevesebbek, mint a nők, aki bűbájok és praktikák, kacarászó, búja bokrába rejti, mit is szeretne tőlünk.

Drága Asszony, üzenem neked és általad mindegyik ringató csípőjűnek, hogy egyszerű a férfi. Egyszerű, de nem úgy, mint egy faék, hanem, éppen úgy, ahogyan a hajnal, az éjszaka, a pacalpörkölt, a sült kolbász, a sör virslivel, a naplemente, ott a folyóparton, ahol először szerelmes lettem. Mert megtörtént.

Drága mannaízű Királynők, a férfi, aki mindig hódít és udvarol és a punci szédületében keringőzik, egy szép napon, épp abba a nőbe fog beleszeretni, aki nem követeli, nem kéri számon, nem várja el, hogy szeressék. És ezt a nőt emeli maga mellé a trónra, aki tudja, és értékeli, hogy ki a férfi. Nem állat, nem féreg, nem strici, nem vadbarom. Lélek. Akár a nő. És csend és mágia és varázslat és gyengédség és szédület és elfogadás és védelem és izzító, kemény vágyakozás és minden. A MINDEN. Ahogyan a nő is.

A férfi, és köztük én is, sosem felejti, ereszti azt a nőt, aki tudja róla, hogy ő MINDEN. Az egység része. A fele darabkája a nőnek, aki dicséri. Nem anyaként, nem testvérként, nem barátként. Nem érdekből, nem félelemből, nem lenézésből. Mert a nő, aki lenézi, becsmérli a férfit, idővel elveszti nőies báját. Elveszti a nőt, aki valaha tudta, hogy a férfi szentség. Akár a nő. Mert az ember is az. A férfi hódít, teremt és ad. A nő pedig befogad, fejleszt és továbbad.

Hol itt a nagy gubanc mégis? Amiben ti nők rém -és kémregényt kreáltok az élet ragyogó, punci illatú színpadán. A lényeg, ha mi férfiak szerelemesek leszünk, úgy igazán, életünk nőjébe, akkor nincs más illat, csak egy. Az az egy. Az övé. Így jártam én is. Megtaláltam a nőt, aki dicsérte bennem a férfit és tisztelte mindazt, ami bennem más volt, amivel kiegészítettem és naponta feltöltöttem, betöltöttem édes kancsó lelkét és testét.

Férfi voltam, és 42 éves, amikor váratlan balesetben életemet vesztettem. Úgy mentem el, hogy ezt soha egyetlen nőnek sem mondtam el, még annak sem, aki életem szerelme volt, és mindezt, amit most egy közvetítő által elmeséltem, tudta. Tudta, hogy mit jelent férfinak lenni és ettől nő volt. Édes, öntudatos, manna illatú szépség.

Szerettem volna, hogyha ezt tudjátok. Mert fontos. Megkérdtem Montorffy Lettit, hogy írja le, mert látom, hogy őt itt, ma 2016-ban sok nő olvassa…

 

Köszönettel:

pg.

 

Kép forrása:nuuszii.blogspot.com