A Fénycsiga rovatban naponta találsz egy-egy rövidebb, inspiráló gondolatot,
ami segíthet, kimozdíthat, feltölthet, ráébreszthet. Vagy épp elgondolkodtat...
Fotó:Bilek Ferenc
Om mani padme hum
Mindent, ami korlátozott, mindent ami fájt
Mindent, ami dühössé, bánatossá változtatott át
Mindent, ami hiedelem volt és délibáb
Vízre teszem, megengedem, hogy elengedjem
Om mani padme hum
Mindent, ami fogva tartott, lekötözött
Mindent, ami szárnyam szegte és megbetegített
Mindent, amit fájdalom testembe tettem
Vízre teszem, megengedem, hogy elengedjem
Om mani padme hum
Minden érzést, ami hitem s vágyam ellen vitt
Minden szerelmet, ami lekötözött, gátat vetett,
Mindent, amit tanultam, amire neveltek
Vízre teszem, megengedem, hogy elengedjem
Om mani padme hum
Mindent, mi nem volt tiszta,
Mindent, amiben nem ragyogtam
Minden érintést, amiben nem ringattak
Vízre teszem, megengedem, hogy elengedjem
Om mani padme hum
Minden elmém, szavam
Minden teremtésem, szárnyam
Minden akaratom és vágyam, ami voltam
Vízre teszem, megengedem, hogy elengedjem
Om mani padme hum
Vízre teszem, megengedem, hogy elengedjem
Vízre teszem, megengedem, hogy elengedjem
Vízre teszem, megengedem, hogy elengedjem
Om mani padme hum
Om mani padme hum
Om mani padme hum
Namaste! Áldott estét!
Letti
Fotó:Karádi Bad Zoltán
A fotón a szerző látható.
Ha kéretlenül adsz tanácsot vagy kéretlenül nyújtasz segítséget valakinek, az ahhoz hasonló érzést kelthet a másik emberben, mintha ott vakarnád meg a hátát, ahol egyáltalán nem viszket.
Egyáltalán nem hiba, ha néha hagyod összeborzolni az életedet.
Nem csupán azért, mert nem lehet és nem is szabad mindig jólfésülten élni. Hanem azért is, mert így esélyt adsz magadnak arra, hogy kibogozzad, elválasszad egymástól az összekuszálódott szálakat.
És ebben a gondos, irányított figyelmet igénylő folyamatban mindig megérkeznek azok a mesés ráébredések és "aha" élmények, amelyek katalizátorként rárobbantanak egy másik útra, ahová eddig a pocsék kifogásaid miatt nem mertél rálépni.
Képek forrása: tumbir.com
A félelmekkel és szorongásokkal terhelt életet nemcsak úgy kell elképzelni, hogy valaki szüntelenül olyan helyen él, ahol soha nem süt ki a nap. Hanem úgy, és leginkább úgy, hogy az az élet nem is ismeri a napot, azaz, ha kisütne, akkor se tudná, mi az a vakító, ami befolyik az ablakain. Csak a félelem hangjaira van füle, és az árnyékokra szeme, ezért betömi az összes rést, mert úgy érzi, valami rossz megtámadta és védekeznie kell.
Így élnek sokan az elhanyagoltban, a silányban, a bóvliban, a kommerszben, a megtépázottban akár évekig, évtizedekig, és félnek minden jótól, ami az életünk támogatója lehet. Mert nem ismerik. Mert azt gondolják valami régen rögzített program szerint, hogy majd az idő megoldja. Ez a vak hit az idő mindenhatóságában téves elképzelés és tétlenségre kárhoztat.
Megteszem, ha majd elváltam, ha majd felnő a gyerekem, ha majd a testvérem diplomát kap, ha majd visszafizettem a hitelt, ha az apám meggyógyul, ha már keresek "annyi" pénzt, ha majd veszek egy házat, majd ha meggyógyulok, ha majd...
Ismerős mondatok?
Mit csinálunk ilyenkor? Erőt és hatalmat adunk az időnek, hogy irányíthat minket.
Közben pedig semmi más nem történik, mint halogatunk. Elnapoljuk az életünket! Átesszük egy jobbnak vélt időpontra. A halasztásban pedig elveszítjük végleg a legfontosabb dolgokat, mint amilyen az igaz szerelem, a derű, a kaland, a mosoly, a bátorság, a harmónia. Szóval mindent, ami őszinte, hiteles és tartós örömet ad.
Kép forrása:freedomtiger.tumbir.com