Csigaház versek

A rovatban a legújabb Montorffy-versek olvashatóak, 2011-től kezdve.

Amelyek csak itt, a Csigaház Blogon jelentek meg Lélektestű dekoltázs címen.

Fotó:Karádi Bad Zoltán

Csak a minden, ami megmarad

Látom is lelked zuhanását, ahogyan

Régi vágyakon fenn-fennakad.

Tágra zárt makacsságod

Fütyörészve mantrázza azt,

 

Hogy segítsek, hogy szárnyra kapj?

Várakozom, míg időd beérik,

Az önkívület átszínez,

És belém dob az akarat...

 

Egy dal, egy éj a szemed

S én benne repkedek, mint lámpafényben

Derűs bogárka, hogy vegyél észre valami mást,

És a szívedre tegyél oldást.

 

Szád sarkában, a kemény szegleten

Tegnapi önmagad fennakadt…

Miért félsz, csak az vesz el, amiért nem kár

A minden, csak a minden, ami megmarad.

 

Fotó: Molnár Péter

Mindig csak egy napot

Szép béke van bennem

Nézd, ide teszem eléd
Olyan narancs színű, látod?
Legyél a csillaghullásom...
Gondolj bennem, nem lehet
Súlyosabb, mint átölelned.
Egyszerű kis szavakat
Szeretnék csak az öledbe önteni
Mint borok selymét, amit szeretünk.
Nyisd rám a szemedet és
Legyél magadért jó,
Értem ad vissza mindkettőnknek,
Mindig csak egy napot, ne többet. 

 

Fotó: Molnár Péter

Engem néha nagyon kell szeretni

 

Engem néha nagyon kell szeretni

A kicsit nem értem, nem tudom.

Magamra hűtlen ne hagyj

Elbújok. Mire keresnél

Nem találsz ott…

Hasad a tér, cseppekből lánc

Lelkemen, mellemen

Engem olykor nagyon szeretni kellene.

Vakítva költözik belém a délelőtt

Nap is ritkán ver éket 

Nem érzi a betonba érkezőt

Az írással átlépek egy másik vadonba

Most ne mondj semmit de beszélj titokban.

Engem néha nagyon kell szeretni,

Szavakkal szagos elmém

Szerelemből kimosni.

Aludni együtt a takaró alatt

Fülembe szuszogni magad.

Mesélni szemmel, olajos szavakkal

Mint jó apák lányaiknak, ha zord a hajnal.

 

Támadó farkasságom benned,

Engem mindig nagyon kell szeretned!

 

Hajnalban feltámasztanak az angyalok...

 

Csak egy csend-darabkát

Szeretnék a mindennapok édességéből...

A lelked vágyát, amikor minden belém vág...

Legyen a kezed érintése oltalom, áldás.

Mert minden éjjel meghalok és

Hajnalban feltámasztanak az angyalok...

 

A te ölelésedet pergetik szitálón

A halk ködök szemeimre és

Ármányok álszentsége fullaszt...

Hűvös a szél és lassan itt az ünnep.

Szárnyakat és szivárványt

Lopni, elvenni nem lehet akarattal...

 

Csak egy szeletke, szavakkal

Teleszórt parazsat kívánok...

Tedd jól a szívemre, aztán

Felveszem a nyári kalapom,

Felnézek az életemre...

Ölet az öled.

 

Mondd, hogy elbírok minden követ!

 

Fotó:Molnár Péter

 

 

Varázspor

utoljára felszítom a tűzet...

lássátok táncom, pördülésem,

 

azután a lángok gőzölgő

örvénye vigyen. Engedem...

 

a feszített percbe égetem az életem,

örök billog ez. Egyedüli vagy,

 

aki látta, szerette, zokogott felette...

mindent, mi voltam, akartam

 

elégetek ebben a tűzben és ne várj

ne láss, ne kiálts!

 

mint halálos varázspor

múlik és hullik az a régi tavasz és

 

feketére rajzol az éjjeli zápor...

 

Fotó:Karádi Bad Zoltán