Prométheusz háza/ A lélek teherviselése

A léleknek igen nagy a teherbírása, mégsem az a jó kérdés, hogy mi az, amit elbír, mi az a súly, ami alatt még nem hasonlik meg. Egészen más itt a lényeg. Nem a teherbírása, hanem a teherviselése, azaz a „hogyan”, mert a „hogyanokban" rejlik mindig a változás. A kérdés az, hogy miközben küzd, mennyire deformálódik. Nem változik. Deformálódik. Mert a változás szükségszerű, a deformáció nem. Ami a lélek adekvát feladata, még ha nehéz is, attól nem hajlik rossz irányba és nem törik ketté sem. Amikor tavasszal a föld rejtekében elkezd a csírázni a mag, nagy utat kell bejárnia, ameddig sikerül a félig fagyott földet áttörnie, hogy szárba szökkenjen és virágba boruljon. A mag ilyenkor pontosan azt váltja be, ami a feladata. Együtt hajlik a feladatával, ezért nem törik ketté a puha szár, még a jégpáncél sem állítja meg. Felszínre kell törnie, mert amikor a tavasz eljő, ez a feladata. A lélek is hasonlóan viselkedik, amikor terheket kap. Csodás kis magja csak akkor váltja be az ígéretét a virágzásra, ha a teher, amit cipel, nem átok rajta, hanem áldás. A nehézség abban rejlik, hogy tudj különbséget tenni áldás és átok között és tudd, hogy attól még nagyon is lehet valami áldás, hogy annyira nehéz, hogy könnyeket ad mosoly helyett. Áldás abban van, ami tiszta. Akkor nem torzul, hanem formálódik, nemesedik a lélek.

 

Fotó:Molnár Péter